3. Fejezet

3. Fejezet

* Sziasztok! ^^ Elnézést a sok hét késésért, de itt is van a 3. fejezet. Erről csak annyit, hogy történik benne egy-két meghökkentő cselekmény. Nem is húzom tovább az időtöket. Remélem tetszik, és hagytok véleményt is a blogon vagy a közösségi oldalon. :) Jó olvastást mindenkinek! *

Do Hwe Ji

   Arra jutottam, hogy este elmegyek, de nem tudom milyen ruhába, és mivel... Végül felvettem egy farmer rövid nadrágot, és egy laza pólót. Kerestem egy taxi állomást, és a kis megtakarított pénzemet arra költöttem. Egy nagyon nagy ház előtt rakott ki a kocsi. Becsengettem, és vártam.

   Már vagy fél órája álltam a kapunál. Még két percet várnom kell elmegyek. Idegesen fújtam egyet, és nem soká kinyílt a kapu. Egy öltönyös férfi jött oda hozzám.

-   Annyeong! – hajolt meg.
-   Annyeonghaseyo! – hajoltam meg.
-   Miben segíthetek?
-   Én ezt az urat keresem. Itt lakik? – kérdeztem, miközben felé mutattam a kis névjegykártyát, amit reggel kaptam a férfitől.
-   Ohh... jöjjön kérem – mondta, majd elindult a nagy kerten keresztül a ház felé.
-   Ki volt az Min? – kérdezte egy női hang. Nem figyeltem hisz a házat néztem belülről.
-   Csak ez a kis hölgy, Mrs. Kim. A ház úrához jött – mondta a férfi, aki bekísért.
-   Annyeonghaseyo! – hajoltam meg a kosztümös hölgy előtt.
-   Mi ügyben jött a férjemhez? – kérdezte miközben bevezetett a nappaliba, és leültünk az egyik kanapéra.
-   Szerelmem... ne faggatsd szegény hölgyet – hallottunk meg egy férfi hangot.
-   Hát jó – mondta a nő, majd felállt, és elment.
-   Kérem ne haragudjon a feleségem miatt – mondta.
-   Semmi baj. Nos... miért kellett idejönnöm?
-   Apa, szólj rá a nővéremre! Elegem van belőle, hogy mindig elrakja a samponomat – jött be a nappaliba egy srác.

   Szemeim elkerekedtek, és az állam is leesett. Csak néztem a srácot. Mr. Kim fia, khm... nagyon jó pasi. Nem! Hülye vagy Hwe Ji... felejtsd el. Vendégként vagy itt.

-   Fiam... Vendégünk van. Vegyél fel legalább egy köntöst – mondta Mr. Kim.

   Végignéztem a srácon, és csak akkor vettem észre, hogy egyszál törölközőben van. Teljesen elámultam. A szemeimet csak úgy legeltettem testén.

-   Jól van... – mondta, majd felment, és egy bemelígő nadrágba, meg egy atlétába jött le.
-   Elnézést. A fiam... nagyon sokat járkál így itthon. Egy barátnő kellene neki, aki végre normálisan kielégíti.
-   Ömm... nekem mennem kell... – mondtam zavartan.

   Felálltam, és menni készültem, de neki mentem valakinek, és elestem. A fejem nagyot koppant a parkettán. Ezek után semmi sem jut eszembe.

   Másnap egy ismeretlen szobában keltem fel. Felültem, és körbe néztem. Magas fehér falak, laminált padló az egész szobában. Az ajtó mellett egy fekete bőr kanapé, mellette egy könyvespolc. A kanapéval szemben egy kávézó asztal. Mellette a franciaágy, aminek a kétoldalán egy-egy éjjeliszekrény van. Közvetlenül mellette egy ajtó ami résnyire volt nyitva. Láthatólag az a gardrób. Az ággyal szemben egy televízió van, ami mellett egy ajtó van nyitva, ami a fürdő lehet. Az ágyon én fekszem, és még valaki. M-még valaki? Hol vagyok? Félve néztem magam mellé. A srác mosolygot, én pedig egyre szorosabban fogtam a mellkasomhoz a takarót. Simogatni kezdte a kezemet mire a testem apró libabőrrel válaszolt. Jól esett az érintése. Felült, és lecsúszott a mellkasáról a takaró. Megláttam a meztelenné vált testrészt, és egy kis pír jelent meg az arcomon.

-   Jó reggelt! – mosolygott a srác.
-   Annyeonghaseyo! – hajoltam meg ülöhelyzetben.
-   Nem, nem kell ez a formalitás. HimChan vagyok. – húzta ajkait egy sármos mosolyra, mire ajkamba haraptam.
-   Ho-hogy került rám ez a hálóing?
-   Én adtam rád. Remélem nem gond.
-   Ön adta rám? Levette a melltartómat is...
-   Tegezz. Igen levettem.
-    Maga perverz állat! - kezdtem el csapkodni a párnával.
-    Héé! - fogta meg a párnát, majd eldobta. De én nem adtam fel és kezemmel ütögettem. Megfogta a csuklómat, majd a hátamra fektetett, és az ágyhoz nyomta kezemet. - Lenyugodnál végre? Köszönöm.
-   Ho-hol vannak a ruháim?
-   Azt mondta apa, hogy ha felkeltél, kérdezgesselek egy kicsit, hogy ilyen ruhákat szeretsz meg ilyenek, és vesz neked. – mondta.
-   Nem kell. Nem fogadhatom el. Haza kell mennem!
-   Hisz nincsenek is szüleid. Miért olyan jó magányosan kelni fel, és aludni el.
-   Vigyél haza kérlek... – néztem rá könnyes szemekkel.
-   Kérlek beszélgessünk. Megszeretnélek ismerni. Miért nem engeded? – fogta meg a kezemet, majd visszahúzott az ágyba. Felém hajolt, és csak pár centiméter volt ajkaink között. – Hogy hívnak? Hány éves vagy? Mi lett a szüleiddel?
-   Do Hwe Ji a nevem, és 24 éves vagyok a szüleim betegségben haltak meg.
-   Én is 24 éves vagyok. Tudod attól, hogy szegény családból származol, gyönyörű vagy! – tapadt ajkaival az enyémekre.

   Mi ez? Máris megcsókol? Nem gyors ez egy kicsit? Meglepetségem ellenére készségesen viszonoztam a csókot. Nyílt az ajtó, de HimChan nem foglalkozott vele. Ugyan úgy falta ajkaimat.

-   Hah... nem gondoltam volna, hogy máris rányomulsz. Ez az Himie megint nem csalódtam benned. Csak egy normális csajt találnál már. Az egyik hisztis, a másik ribanc, a harmadik nem elégít ki, a negyediket nehéz megkaparintani... most meg könnyűvérű, és még szegény is. Na ne már! – mondta egy csaj, miközben leült a szobában lévő kanapéra.

   Nekem nem kellett több. Kikeltem az ágyból, és sírva rohantam be a fürdőszobába. Bezártam az ajtót, és leültem a földre. A hátamat az ajtónak támasztottam, felhúztam térdeimet, a karommal átkulcsoltam, és úgy sírtam tovább.

-   Nem igaz, hogy megint nem bírod befogni a szádat. Minek bántottad meg, hah?
-   Ezt csak azért csinálod, hogy megdughasd... – nevetett cinikusan a csaj.
-   Tűnj ki a szobámból! – kiáltotta el magát HimChan.

   Lépteket hallottam, majd kopogást az ajtón. Nem akartam felállni. Ha tehetném itt maradnék egész nap. Az ujjaim kifértek az ajtó alatt. Kinyúltam, és kitapintottam HimChan kezét. Tehát ő is ül. Az ajtó egyik oldalán én, a másikon pedig ő. Ez olyan romantikus... Felálltam, majd kinyitottam az ajtót. HimChan felnézett rám, majd megfogta a kezemet. Lehúzott a földre, és magához ölelt.

2. fejezet

Hwang Mi Hee
 
   Hwang Mi Hee-nek hívnak 22 éves vagyok és Szöulban születtem. Jelenleg is ott lakom a szüleimmel, Szöul egyik gazdag negyedében. Édesapám több cég igazgatója, így Dél-Korea leggazdagabb emberei közzé tartozik, ezért már kis koromtól kezdve mindent megadtak nekem. Nem sűrűn jártam be egyik cégébe sem talán egy vagy két alkalommal. Sosem szenvedtem hiányt semmiben. Bármit kértem megkaptam és sosem mondták azt hogy 'Nem' vagy 'Majd ha lesz pénzünk'. Ezt a két kifejezést nem is ismertem és sosem hallottam a szájukból. Édesanyám gyönyörű nő volt. Nem volt magas, de alacsony sem, hanem az a pont megfelelő magasságú ázsiai nő. Meseszép hosszú, fekete haja volt és angyali arca. Több ruhamárkája és divatcége volt Szöulban nem kis bevétellel. Én voltam a szeme fénye. Ahogy nőttem édesanyámék beírattak Szöul egyik legjobb magániskolájába, majd mikor ott végeztem biztos volt a bejutásom Szöul legjobb egyetemére is, viszont ezt én eldobtam magamtól. 22 éves vagyok és a mindennapjaim bulizással és pasizással telnek. Nem olyan vagyok, mint a legtöbb hétköznapi koreai lány. A szabadidőm nagy részét vásárlással és bulizással töltöm. Nappal bevásárlok az esti bulikra. A barátnőimmel szoktam járni. Ilyenkor este végig járjuk az összes puccos szórakozóhelyet, majd hajnalban mindenki elindul haza. Másnap 10 vagy 11-ig alszok, majd minden kezdődik elölről. Ennek a legkevésbé a szüleim örülnek. Ők azt szeretnék, ha befejezném az egyetemet és orvos lenne belőlem. Állandóan azt hajtogatják, hogy 'Megvan az eszed hozzá'. 'Mi csak jót akarunk neked, te viszont ránk se hederítesz'. Valamilyen szinten igazuk is van. Mióta felnőttem egyre jobban távolodom tőlük. A veszekedések már heti szintűek a bulizásaim miatt, én viszont rájuk sem figyelek. Csak elengedem a fülem mellett, amit mondanak. Ugyanez volt azon a napon is. Anyu már megint kiabálva jött be a szobámba.

-   Mi Hee hol voltál már megint este? És mikor mentél el? –kérdezte aggódva.
-   Ajj ne kezd már. Hol lettem volna szerinted? Elmentünk bulizni a csajokkal. Most minek már megint ez a nagy felhajtás? Inkább menj ki és hagyj tovább aludni. –mondtam és fejemre húztam a takarót, mire anyu halk sírással kiment a szobámból.
 
   Ezek után már nem tudtam visszaaludni, ezért kikeltem az ágyból, felöltöztem és lementem a konyhába. Bekaptam pár falatot és elmentem vásárolgatni. Egymást követték a Dior, Versace, Chanel és Louis Vuitton üzletek, majd mikor már nem volt kedvem vásárolni hazamentem és készülődtem estére. Felkentem magamra egy kis laza, de sexy sminket, begöndörítettem a hajam és felvettem a legújabb Dior ruhámat. Mikor már esteledett a telefon csörgésére lettem figyelmes. Felvettem a telefont és szólt a barátnőm, hogy itt vannak a lakás előtt menjek, mert várnak. Leszaladtam a lépcsőn ki a házból és már otthon sem voltam. Elmentünk az első szórakozóhelyre, ahol kb. 1 órát voltunk. Ittunk egy kicsit és mentünk tovább, majd ugyanígy a többi helyen. Ezen az estén sem ittam többet mint máskor mégis rosszul éreztem magam, ezért olyan hajnali 3 felé szóltam a sofőrnek vigyen haza. Úton haza mindig elbóbiskoltam a hátsóülésen szétterülve, majd arra eszméltem fel, hogy az autó lassít.

-   Miért állunk meg? Haza is értünk? –kérdeztem értetlenül.
-   Igen. –válaszolta a sofőr, majd bekanyarodott a kapubejáróba.
   Mikor beértünk a házhoz, akkor vettem észre a sok rendőrt.
-    És mi ez a sok rendőr? Mit keresnek itt a háznál ilyenkor? Betörtek? Vagy anyám már megint túl aggódta magát és rendőrökkel akar kerestetni? Mondjuk nem csodálkoznék. –mondtam a sofőrnek izegve-mozogva.
   Bementünk amennyire tudtunk, majd kiszálltam az autóból és egy a bejárati ajtónál álló rendőrhöz mentem érdeklődni.
-   Mi folyik itt? Miért vannak itt és mi történt? –kérdeztem.
-   Maga itt lakik? –kérdezte.
-   Igen, én vagyok a ház urának lánya, de mi történt?
-   Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm magával, de gyilkosság történt.
-   Gyilkosság? Milyen gyilkosság? És hogy? –kérdeztem megrémülve.
-   Egy bejelentést kaptunk, miszerint ebből a házból lövéseket hallottak. Mire kiértünk két halottat találtunk egy nőt és egy férfit, akik ezek szerint az ön szülei lehetnek. –mondta.
-   Mi? A szüleim.... –mondtam és beszaladtam a házba.
 
   A nappaliba érve egyből észrevettem a véresen egymás mellett fekvő szüleimet. Hirtelen sírás fogott el és összerogyva sírógörcsöt kaptam. Csak úgy záporoztak a könnyeim megállás nélkül. Eszembe jutott milyen makacs és önfejű voltam a szüleimmel mostanában és hogy váltam el tőlük. Nagyon sajnáltam, hogy olyan csúnyán viselkedtem velük és hogy olyan rossz lányuk voltam.

1. fejezet

Do Hwe Ji
   A nevem Do Hwe Ji, 1990. novermber 6.án, és Busanban születtem. 24 éves vagyok, és hazudnék ha azt mondanám, hogy a családomnak jó anyagi helyzete van. Épp, hogy meg tudunk élni. Ételre, és a számlákra van pénzünk, de semmi többre ezért nagyon sokat kell nélkülöznöm. Egyedüli gyerek vagyok, és még ez sem segít semmiben sem. Se, az általános-, se a középiskolát nem tudtam elkezdeni. Kereken ki mondva egy szegény családból származok. Már hét éves korom óta, segítek édes– anyámnak, és apámnak a ház körül. Az étkezésünk nagy része hal, ezért édesapámmal mindig elmentem halászni. A szegénységünk ellenére is egy nagyon összetartó család voltunk. A szüleim meghaltak, amikor még csak 18 éves voltam. Mindketten súlyos betegek voltak. 2008 telén veszítettem el azokat, akik az életemet jelentették.
   Négy éve egy nagyon gazdag férfinak dolgozom. Nem tudok neki sokat segíteni, mert tudatlan vagyok. Nem jártam iskolába, de az első fizetésemből beírtakoztam, hogy tanulhassak.
   Annyit tudok a főnökömről, hogy van egy felesége, és egy lánya. A cégnél néha szoktam látni, és már látásra látszik rajta, hogy mennyire el van kényesztetve. Viszont mindig egyedül jön sose látom férfivel. Annak a lánynak mindene meg van amiről én csak álmodni tudok, és nem hiszem el, hogy nincs egy srác az oldalán, aki megvédhetné, ha baj van. Olyan okos, gyönyörű, és gazdag akarok lenni, mint az igazgató lánya, Hwang Mi Hee.
   Igaz nekem nincs senkim. Se szüleim, se testvérem, se barátaim, se szerelmem. Viszont a szerelem érthető hisz ebben a faluban mindenki ismer mindenkit. Együtt nőttem fel a velem egykorú lányokkal, és fiúkkal. Az én életem már ilyen nyomorúságos. Nem fog semmi se megváltozni egyik napról a másikra.

   Egy nap megyek az iskolába, és majdnem elütött valaki. A könyveim kiestek a kezemből. Meglepődtem, hisz felénk nagyon ritkán jár kocsi. Vajon ki lehet ez? Ismétlődött ez a kérdés a fejemben. Kiszállt valaki a kocsiból, és odajött hozzám. Felém nyújtotta a kezét, és segített felállni.

-   Jól van? – kérdezte.

   Miért érdekli, mi van velem? Az arcára néztem, és egy nagyon kedves, nálam sokkal idősebb férfi volt. Hát mégis van rendes gazdag ember?

-   Apa, menjünk már! – szállt ki a kocsiból egy fiatal srác.
-   Fiam, nem látod, hogy majdnem elütöttem ezt a hölgyet? – mondta az apa.
-   Jól van, de nekünk időre kell mennünk. Ha elkésünk, én szóltam. – mondta, majd visszaült a kocsiba.

   A férfi segítségével összeszedtem a könyveimet, majd meghajoltam, és menni készültem.

-   Remélem nem baj, de sietnem kell. Este kérem jöjjön el a házamba, és akkor ezt megtudjuk beszélni. – mondta az apa.
-   N-nem mehetek. – motyogtam.
-   A szüleivel besz-
-   Nincsenek szüleim. – vágtam mondandójába, majd elmentem.

   Az iskolába pont időben érkeztem meg. Elkezdődött a tanítás. Hat tanóra után haza lehetett menni. A bokám a reggeli incidens után nagyon fájt. Sátinkálva battyogtam haza. Alig vártam, hogy végre otthon legyek.
   Otthon a szomszéd néninek, csináltam ebédet. Mivel egyedül lakik, és megfázott én vigyázok rá. Már vittem át mikor találkoztam a reggeli férfivel, és fiával. Mit keresnek itt? Már a szomszéd nénikémet sem hagyják békén? Hah...

-   Annyeonghaseyo! – hajoltam meg miután letettem az ételt az asztalra.
-   Annyeong! Mit főztél? – kérdezte a néni.
-   Kimchi. Ma csak erre volt pénzem.

   A nénike már vette elő a pénztárcáját. Mit csinál? Ugye nem pénzt akar adni? Nekem nem kell a pénze.

-   Mit csinál? Nekem nem kell a pénze. Nem a pénzért gondoskodok önről, de én megyek is. Látom rosszkor jöttem, és dolgom is van otthon. – mondtam, majd meghajoltam, és kimentem.

   Az ajtóból még visszapillantottam a férfire, és a fiára. Amint észre vettem, hogy ők is néznek, gyorsan haza mentem. Mit akartak vajon a nénitől? Tudom nem az én dolgom, de kíváncsi vagyok. A férfi, és a fia, miért néztek? A fiú olyan helyes... Viszont gazdag, én pedig szegény vagyok... Este elmenjek megbeszélni a reggeli incidenst? Aish... nem tudom.

Szereplők

Hwang Mi Hee

   Mi Hee az a lány, aki semmibe veszi a pénzt, és napról napra éli kicsapongós életét, apja jól megkeresett munkája után. Züllött élete, akkor ér véget mikor szülei meghalnak és semmi nem marad rá. Ekkor változik meg az élete, értékelni kezd minden egyes wont és máshogy tekint az életre is.


Do Hwe Ji

   Do Hwe Ji, huszonnégy éves, és egy szegény családból származik. Tudatlan, de ennek ellenére sorsa egészen jól alakul. Egy nap az élete teljes fordulatot vesz. megtalálja a szerelmet, de úgy, hogy dönteni sem tud. Egy kedves, ártatlan lány, aki az idő múlásával megváltozik.


Jung Hye Ri

   Hye Ri a szegény negyed második "leggazdagabb" családjából származó egyetlen elkényeztetett lány. Kapcsolatot folytat Gi Kwang-gal, akit nem pénze, hanem szépsége miatt tart maga mellett. Többször is vitába keveredik Mi Hee-vel, akit többször meg is fenyeget és zsarolja is. Később azonban alul marad és mindenre fény derül.

Hyun Bin

   Hyun Bin a szegény negyed "leggazdagabb" embere. Az összes föld az övé a negyedben, akinél Gi Kwang, majd később Mi Hee is dolgozik, persze, Mi Hee-nek előkelőbb munkát ad majd. A fővárosból költözik le a birtokra, amit nagymamája halala után megkap. Ártatlan, egyedülálló, igen helyes férfi, aki már a legelső találkozáskor szemet vet a nála munka után könyörgő Mi Hee-re.


Lee Gi Kwang

   Gi Kwang a szegény negyedben élő, városi fiú, aki saját döntésből a nagymamájához költözik, hisz megunta a városi életet. A földeken megkeresett minden egyes won-t értékeli és megbecsüli, teljes ellentéte Mi Hee-nek. Kapcsolatot folytat a szegény negyed második "leggazdagabb" család lányával, Hye Ri-vel, majd egyre jobban kezd beleszeretni, a még legelején ellenszenves Mi Hee-be.


Kim HimChan

   Kim HimChan egy elkényeztetett, gazdag srác, aki egy váratlan fordulat miatt teljesen beleszeret, egy lányba, akivel nem lehet nyílt kapcsolatuk, mert a társadalom ellenezné. Időközben viszont a lány teljesen széttöri a szívét, és egy másik sráccal él boldog életet, de csak egy ideig!





Yoon Yeon-Seok

   Yoon Yeon-Seok, harminc éves, és egy középiskola igazgatója. Egy nap találkozik egy lánnyal, aki megváltoztatja az érzelmeit. Eddig csak a munkának élt, de a lány minden megváltoztat. Máshogyan kezdi értékelni az életet, és érzelmeket kezd táplálni a számára ismeretlen lány iránt.